- Ady endre kis karácsonyi eneko
- Ady endre kis karacsonyi enek
- Ady Endre verse - Kis, karácsonyi ének
Kis, karácsonyi ének
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak. Szeretném az istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni. Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok. Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék. Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám. (Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel, bátran,
1883
Csúf karácsonyában. ) A sorozat további részeit erre találja.
Ady endre kis karácsonyi eneko
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak. Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni. Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok. Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék. Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám. (Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában. )
Az én családom úgy tartja, addig igazi a karácsony, amíg kisgyerek van a családban. Van is ebben valami, az ő izgalmuk, csillogó szemük sokszor az a tényező, az a plusz, amire szükség van a csodához. Ha másért öltöztetjük a szívünket, mindig könnyebben megy, de így harminchét évesen is kijelentem: szeretem a karácsonyt. Nem a rózsaszín máz miatt, nem is azért, amit a világ sulykol belénk – vásároljunk minél többet –, hanem a családomért. A napokért, amiket együtt töltünk, amikor nem teszünk mást, csak beszélgetünk, lustálkodunk, eszünk, és megint csak eszünk. Azért, ahogyan leereszt mindenki, és hirtelen nem fontosak a személyes sérelmek, a kis nézeteltérések, ahogy elcsitulnak a fafaragás körül kibontakozó viták hullámai, ahogy a háziasszonyok kimerülten, de elégedetten dőlnek hátra, és nézik a falatozókat, a felcsendülő kacagásokért, vagy a csendes beletörődésekért, amit azért érzünk, mert idén is nekünk kellett utazni, de hirtelen rájövünk: jól van ez így! Csupa olyasmiért, amit a hétköznapokban is nagyra értékelnék, de olyankor valahogy nehezebb egyensúlyba kerülnünk önmagunkkal, nehéz több türelmet tanúsítanunk.
Ady endre kis karacsonyi enek
- Ady Endre: Kis karácsonyi ének - 2018. december 15., szombat - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
- Ady Endre: Kis, karácsonyi ének – elmondja Kovács Róbert | 24.hu
- Ady endre kis karácsonyi ének szöveg
- Európai parlamenti választások 2019
- 195/50 r15 nyári gumi ár
I.
Harang csend�l,
�nek zend�l,
Messze zsong a h�la�nek
Az �n kedves kis falumban
Kar�csonykor
Mag�ba sz�ll minden l�lek. Minden ember
Szeretettel
Borul f�ldre im�dkozni,
A Messi�s
Boldogs�got szokott hozni. A templomba
Hossz� sorba'
Indulnak el ifjak, v�nek,
H�l�t adnak
A magass�g Isten�nek. Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme s�gna, sz�llna,
Minden sz�vben
Csak szeretet lakik m�ma. II. B�ntja lelkem a nagy v�ros
Durva zaja,
De j� volna �nnepelni
Odahaza. De j� volna tiszta sz�vb�l
� �gy mint r�gen �
Foh�szkodni,
De j� volna megnyugodni. De j� volna, mindent,
Elfeledni,
De j� volna j�tszadoz�
Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek sz�vvel
A vil�ggal
Kib�k�lni,
Szeretetben �dv�z�lni. III. Ha ez a sz�p rege
Igaz hitt� v�lna,
�h, de nagy boldogs�g
Sz�llna a vil�gra. Ez a gyarl� ember
Ember lenne �jra,
Talizm�nja lenne
A szomor� �tra. Golgota nem volna
Ez a f�ldi �let,
Egy er� hatn� �t
A nagy mindens�get. Nem volna m�s vall�s,
Nem volna csak ennyi:
Im�dni az Istent
�s egym�st szeretni�
Kar�csonyi rege
Ha val�ra v�lna,
Igazi boldogs�g
Endre
Ady: Christmas
Bell is chiming
Sing is rising
Thanksgiving song hears afar
In Christmas time in my village
Every soul think of God.
I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek. Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
A Messiás
Boldogságot szokott hozni. A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Hálát adnak
A magasság Istenének. Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma. II. Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza. De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni. De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni. III. Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra. Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra. Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget. Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.
Ady Endre verse - Kis, karácsonyi ének
Két gerlicét vagy galamb-fiókát, Két szívet adnék... Ma a bilincses millióknak Éhnyavalyás, kínos élete gyászol S újra megátkoz téged, Csalárd legenda, betlehemi jászol, Hazug fölkentség, ál szeretet. Ma sem hiszünk a pásztoroknak, Sem a... Jön a Karácsony fehéren S én hozzám is jön talán majd Valaki a régiekből. Csöndesen lép a szobámba S én köszöntöm: "Béke, béke. " A küszöbön sápadt orvos. És szorongva szól... Borzolt, fehér Isten-szakállal, Tépetten, fázva fújt, szaladt, Az én Uram, a rég feledett, Nyirkos, vak, őszi hajnalon, Valahol Sion-hegy alatt. Egy nagy harang volt a kabátja, Piros betűkke... Eső után a buja gombák S mint Florencban a májusi virágok, Úgy születnek szent garmadával Mostanában az új és új világok. A Bibliának egy világa Milyen lassu, tétova kézzel készült... Betlehem, a te hajnalod Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat, Hogy fia fogant Máriának. Mienk az arany, myrrha, tömjén S a nagy fájó gondolatok. Mienk az élet s kötelez: Kisded-sírás velünk... Ma tán a béke ünnepelne, A Messiásnak volna napja, Ma mennyé kén' a földnek válni, Hogy megváltóját béfogadja.
Ma úgy kén', hogy egymást öleljék Szívükre mind az emberek... Békesség most tinéktek, emberek. Örvendezzél derék világ, hangozzatok, jámbor legendák, zsolozsmák, bibliák, imák. Kicsi gyertyák, lobogjatok föl, bóduljunk tömjénnek szagán! Szép d... Tegnap harangoztak, holnap harangoznak, holnapután az angyalok gyémánt-havat hoznak. Szeretném az Istent nagyosan dicsérni, de én még kisfiú vagyok, csak most kezdek élni. Isten-dicséretére...
Hirdetés
Jöjjön Ady Endre – Kis, karácsonyi ének verse. Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak. Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni. Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok. Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék. Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám
Köszönjük, hogy elolvastad Ady Endre – Kis, karácsonyi ének című költeményét. Mi a véleményed Ady Endre – Kis, karácsonyi ének írásáról? Írd meg kommentbe! Ady Endre Ady Endre versek karácsonyi vers Karácsonyi versek magyar karácsonyi vers